A munkanélküliek száma 179 ezer volt tavaly novemberben, ami 3,7 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az előző havinál.
A tavalyi harmadik negyedévben a kormányzati szektor hiánya 623 milliárd forint, a GDP 4,6 százaléka volt az első félévi 4,2 százalék után.
Tavaly októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete 8,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Az idén októberben 302 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány, szeptemberhez képest, az export kiigazított volumene 1 százalékkal nőtt, az importé 2,9 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán második becslését.
Az előzetes adatok szerint novemberben 7740 gyermek született, és 14 984-en haltak meg, tavaly novemberhez viszonyítva az élveszületések száma 4,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 9,7 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit, az épületek építése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Októberben az ipari termelés volumene 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztítva 2,7 százalékkal csökkent a termelés.
Az idén októberben az export euróban számított értéke 0,9 százalékkal, az importé 14 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál; a termék-külkereskedelmi egyenleg 1,3 milliárd euróval romlott; az októberi hiány 335 millió euró (118 milliárd forint) volt.
A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 2021-ben 13 százalékkal nőtt.
Novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.
A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma októberben 79 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, de a járvány előtti, 2019. októberi szinttel összevetve 31 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Az előző havihoz viszonyítva négy havi csökkenés után 0,3 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben, de éves összevetésben 3,4 százalékkal csökkent a szeptemberi 2,3 százalékos visszaesés után.